Kész: Zselés házi szaloncukor
Szóval, a Horváth Rozi-féle zselatin vált be végül (a másikból a kétszer annyi zselésítő is kevés volt, a Rozi viszont kemény csaj és remekül használható). Csak épp valamiért a boltban nem ott volt, ahol a többi sütikellék... De lehet, hogy csak én nem értem a logikát, de sebaj. :D
Szóval víz felforralása, szörp hozzáadása, zselésítő por hozzáadása (4 deci vízhez adtam 2 tasakkal). Kipróbáltam kétféleképpen is, mindkettő úgy kezdődik, hogy nagyon enyhén, vékonyan kentem a szilikon formába formaleválasztót (vajat). Az egyik tízest kikentem csokival, és amikor az megszilárdult, abba öntöttem a zselésedésre szánt szörpös folyadékot. A másik tízesbe csak a folyadékot öntöttem. A csak zselatinos szebb lett, könnyebben ki is jött a formából (a csokinak nem tesz jót a béna szilikonformám rücskössége :D). Szóval a csak zselatinost bekentem csokival (ezúttal a műanyag kiskanál jött be jól ecsetelőként). Lassan a csoki megfelelő hőmérsékletét is kezdem eltalálni, egyre jobban megy. :)
Úgyhogy már csak 1 szaloncukor vár megvalósításra az Adventi Ötszaloncukros Kihívás kapcsán, hamarosan jelentkezem azzal is. :)
A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu