2015. okt 07.

Vélemény: Fekete, fehér és más színek

Vélemény: Fekete, fehér és más színek

Egyszer már írtam egy véleményt. Ritkán írok más emberekről. A saját tapasztalataimról, eredményeimről, tevékenységeimről szoktam beszámolni. Persze ezek is az én gondolataim, csak most (megint) mások váltották ki belőlem. :)

Sokszor látom a világban, a Facebook falon, meg azon kívül is, hogy az emberek úgy viselkednek, úgy írnak, és úgy hangoztatnak "tényeket", mintha csak az igen és a nem létezne. Mintha csak a fekete és a fehér létezne. Mintha csak  fenn és lenn lehetne lenni. Mintha csak a szélsőjobb vagy a szélsőbal létezne, a "ballibsi" meg a "náci", (vagy ami most nagyon aktuális) a "migránsimádó" meg a "migránsgyűlölő". A világ valamiért olyan szélsőségesen működik, hogy egyszerűen nem lehet valakit csak kicsit kedvelni, vagy kicsit nem kedvelni; nem lehet egy albumról csak néhány dalt szeretni vagy néhány dalt nem szeretni (na jó, azért ezt zenész körben legtöbbször meg szokták érteni :D); nem lehet egy politikai program csak egyes részeivel egyetérteni vagy egyes részeivel nem egyet érteni; nem lehet egyszerre visszahúzódónak és társasági embernek lenni, stb-stb-stb. Valamiért az emberek szemében vagy az egyik vagy, vagy a másik. Lehetne mindegyik témát külön-külön oldalakon keresztül ragozni, de mindegyikben közös, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Milliófélék vagyunk, millióféle érzéssel, élménnyel, alapelvvel, gondolattal, értékkel, képességgel, ízléssel, céllal, vággyal...

2015-szinek.jpg

Gondolkodtam, hogy megosszam-e, hogy mi váltotta ki a gondolataimat, de arra jutottam, hogy fölösleges. Egyrészt már régóta érlelődött, csak épp most bújtak ki belőlem a szavak, másrészt Eszter már megírta, hogy nagyjából hogyan látom én. Szeretem amúgy az írásait, ha nem is értek vele mindenben feltétlenül egyet. Viszont én úgy látom őt, nem cövekel le egyetlen fekete vagy fehér gondolatnál, hanem addig vesézi a témákat, amíg nem talál a szürke 50(+) árnyalatából (esetleg a tizenhatmillió színből) legalább egyet, ami nem a fekete és nem a fehér. Az ilyet szeretem. Meg az intelligens érveket. Azt, amikor az ember tudja, hogy nem megkérdőjelezhetetlen az állítása, de érvei vannak, hogy miért választja ezt vagy azt a nézetet. Továbbá elfogad más érveket is esetleg, amennyiben azokban is talál logikát, elgondolkodik az állításokon. Nehéz, tudom. Nekem sem mindig megy. De néha le kell választanunk az érzelmeinket a tényekről és tapasztalatokról. Az empátiát is, a sértettséget is. Nem véglegesen, csak egy elgondolkodás idejére.

Tudom, tündérmese. :) Pont azért, mert milliófélék vagyunk (sőt milliárdfélék), nem teljesülhet, hogy mindenki mindenen elgondolkodjon. Van, aki Napoleon Hill olvasásától érzi magát tettre késznek, van, aki Oravecz Nórától. Van, aki megnézi a híradót, van, akit nem érdekel. Mindenki más-más hírportálról tájékozódik, mást tart hitelesnek, kevésbé elfogultnak. Más a humorérzékünk is. A jó párkapcsolat, a megfelelő társ is mindenkinek más. Természetes, hogy a gondolkodásmódunk is más lesz, az alapelveink és a véleményünk is.

Épp ezért, amit még mondani szeretnék, mert nap mint nap találkozni ilyennel - illetve erre magamat is emlékeztetném a biztonság kedvéért, - ha véleményünk van valamiről, azt próbáljuk meg szépen, nem bántóan megfogalmazni, hogy szebbé tegyük a világot! ;) Hogy egy egyszerű, lesarkított példát említsek: a "te hülye vagy" helyett használjuk inkább a "nem értek egyet veled, mert..."-et, a "mekkora szar/gagyi/alja" (és az ugyanezt jelentő kreatív körmondatok) helyett pedig, hogy "nekem nem tetszik". :) Tudom, aki ezt olvassa, annak nem inge, de sajnos azt tapasztalom, hogy vannak még (lásd), akiknek szólni kéne, hogy jobban megéri így: írjunk és beszéljünk úgy, ahogy mi is szeretnénk, hogy nekünk írjanak, velünk beszéljenek. Písz! ☮ ♥

Kép: pixabay

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

vélemény ajánló lelki önfejlesztés