2015. már 25.

Vigyázz! Kész! Posztolj! - Az első...

Vigyázz! Kész! Posztolj! - Az első...

Nem minden megadott dologról írnék most, csak néhányat fejtenék ki, és abból a szempontból ahogyan számomra az első. :)

vigyázz kés posztolj

Az első koncert - vagy inkább a koncert az első! :D (a többi témát lentebb találod)

Azt hiszem, a csokitorta kapcsán már sejthető kicsit, hogy a zene mindenek előtt, hát most is ezzel kezdeném. Az első Toto koncertemet mindenképp említeném, amely 2012-ben a Pecsában a világ egyik legnagyobb koncertje volt. Tökéletes hangzás, nem süketültem meg, tökéletes zene és tökéletes ének, meg persze tökéletes hangulat. Tehát nagyon várom az idei Toto koncertet is, most az új albumukkal érkeznek.

Az első Tompox koncertem szintén a Pecsában volt, csak épp a Caféban, ahol teljesen elvarázsolódtam, hiszen élőben hallhattam a legendás Solaris dalokat. A föld fölött lebegtem a koncert után. És Tompox annyira ízlésesen játszik basszusgitáron, tetőtől talpig zene az az ember.

A második European Mantra koncertem volt az első, ahol szintén elvarázsolva éreztem magam. Ez pedig az első Gitámánia táborozásom alkalmával történt. Annyira magával ragadó volt a produkció, ott akkor abban a teremben valami csoda történt, úgy éreztem az egész terem egy lélekként együtt siklik vagy épp rángatózik  a zenével, ami a színpadon történik. Az elejétől a végéig katarzis volt, azt hiszem.

Az első Dream Theater (a csokitorta-gitáros mester zenekara) koncertemre a Párom vitt el még a kapcsolatunk elején. Ő ki nem hagyott egyet sem eddig! Az első Solaris koncertünk a Müpában, nekem az is nagyon tetszett, hogy ilyen baráti, sztorizgatós formába öltötték és megtudtunk jó néhány kulisszatitkot.

És az első koncert, ahol találkozhattam a colos Mesterrel, a kedvenc ufó-zeneszerzőmmel, a The Gentle Storm akusztikus turné (itt említettem). Na itt volt még katarzis rendesen, és öröm és jókedv és hidegrázás! Itt megtekinthető egy videó a Planetáriumból. ♥

De olyan koncertek is voltak, amin én (is) énekeltem. Pl. az első koncertem a zeneiskolával az Operettben, ahol szólóban énekeltem a János vitézből A francia királylány dalát, az is egy nagyszerű élmény volt. Továbbá az első közös koncertünk Párommal, ahol csak vokáloztam, egy barátunk gitár-vizsgakoncertje volt, de a másodikon már én is kaptam egy dalt (Soul Mover). Ezt fel is vettük a Gitármánián - de most már nem így énekelném, úgyhogy nem mutatom meg  (privátban esetleg, vagy aki ügyesen guglizik, az úgyis rálel a neten). ;P

Még volt néhány megadott téma a listában... pl.

Az első csók: Mit lehet egy csókról írni? Azt csinálni kell! ;)

Az első szerelmem: Sokat segített nekem felszínre hozni és feldolgozni néhány traumát.

Az első munkám: Főállásban programozó lettem, és ezért hálás vagyok magamnak. Akkor eszem, amikor éhes vagyok, akkor megyek ki wc-re, amikor kell, felvehetem a telefont, el is vonulhatok, viszonylag rugalmas a munkaidő, és jó pénzt adnak kezdőként is - ez volt az első nyolc órás munkahelyem.

Az első smink: Ha smink, akkor Artistry. Nyilván használtam mást is, mielőtt ezt megismertem, de nem emlékszem. Tényleg. Ez egyébként egy presztízs márka, melyhez direkt értékesítési formában (mint pl. Avonéknál) vagy weboldalon rendelve lehet hozzájutni. Színvonalban az Esté Lauder és Clinique szintjén áll, árban viszont olcsóbb. Kedvenceim az alapozó és a korrektor, mert ennyire kényelmesen (azaz gyakorlatilag nem érzem) és ilyen jól még nem fedett ez előtt semmi.

Az első házikedvenc: Még a macskámat említeném meg, a világ legdögebb, ám legselymesebb és legcukibb macskáját. Sajna nem élhet velem, de azért távolról is szeretem. ♥ Ezen a képen épp irodalmi áldozatnak tetteti magát, pedig csak annyira izgalmasnak találta a tételkidolgozást, hogy bealudt rajta.

irodalom macska

A többiek elsői:

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

zene ajánló VKP