Szóval eszembe jutott néhány gondolat arról, hogy (már több mint) két hete megy a diéta. Szokik hozzá újra a szervezetem, ismét kaptam visszajelzést arról, hogy javult a bőröm. Szerintem nem, de többen állítják. Most nem vagyok hormonkilengős időszakban sem, szóval lehet, hogy csak emiatt. De majd hosszabb távon kiderül. A fogyás, az biztos.

Egyébként nem megerőltető a diéta. A rizstejet gyakorlatilag tökélyre fejlesztettük, már nem marad vissza belőle semmi. Nagyon agyon kell főzni, meg a turmixoló elektromos készülékben meleg vízzel jó sokáig darálni, és így a szűrőn semmi sem akad fenn, lesz egy csomó "tejünk". A xilitet is megszokja a szervezet ennyi idő után, csak ha indokolatlanul sokat eszem-iszom xilites-félét (édes joghurt, sok tea, süti), akkor akad "hiszti".

Lényegében az alkoholon kívül minden pótolható valahogy. Liszt: teljes kiőrlésű rozsliszt, sűrítéshez rizsliszt; tej: rizstej, joghurt; cukor: xilit vagy stevia; olaj: kókuszzsír vagy olívaolaj; sütőpor: szódabikarbóna... Gondolkodni meg cukor helyett úszógumiból gondolkodunk. De a 3 lábú szék (azaz zöldség, fehérje, szénhidrát) az megvan. És nekem kell is minden nap majdnem minden étkezéshez. A 90 napos szétválasztós diétába tuti belehalnék, bár ismerek olyat, aki túlélte... de én??? :D Továbbá nálam nem is a fogyás a cél, hanem egy jó nagy takarítás. A fogyás amolyan szükséges "rossz", mellékhatás, aminek végül is örülök. Van néhány ruha, ami alig várja, hogy újra beleférjek úgy, hogy levegőt is tudok venni - egy énekesnél ugye nem árt a levegő. :)

Persze ez az alapanyagcsere a pénztárcát már nem annyira kíméli, de idézve a Gazdag papa, szegény papa című könyvből Robert Kiyosakit:

"Szegény apám ezt szokta mondani: Nem engedhetem meg magamnak. Gazdag apám megtiltotta, hogy ilyen szavakat használjunk. Ehelyett arra ösztönzött, hogy azt mondjam: Hogy engedhetem meg magamnak? Az egyik egy kijelentés, a másik egy kérdés. Az egyik feladásra késztet, a másik elgondolkodtat. A későbbiekben meggazdagodó apám azzal érvelt, hogy ha automatikusan azt mondjuk, nem engedhetem meg magamnak, az agyunk azonnal leáll. Ha ellenben azt kérdezzük, hogyan engedhetem meg magamnak?, megdolgoztatjuk az elménket."

Ez alapján meg kell oldani és kész, nincs kérdés. Az is biztos, hogy később is megtartunk a diétából dolgokat. Pl. ha belegondolok, most így mondjuk a cukor kapcsán, ami nálam inkább a méz (volt). Nincs is szükségünk olyan sok csokira/cukorra. Elvileg annak elégnek kellene lennie, ami a cukor tartalmú növényekben megtalálható. És ha az ember ritkán eszik csokit, még nagyobb élvezettel és tisztelettel teszi azt, persze csakis jó minőségűt! :)

Ó de szeretnék (már) egy saját kis veteményest. A nagyszüleimnek mindkét ágon volt egy-egy teleknyi veteményes hátul. És ami ott nőtt, azt ettük. Volt ilyen hordóból slaggon szívással megindító locsolás, krumpli, eper, mindenféle, kapálás, gazalás, csupa izgalom. És ez akkor természetes volt... Nekem most mi van? Nincs gyakorlatilag semmim. Szegényebbek vagyunk a zselléreknél is, azaz háztalan zsellérek vagyunk. Ahol lakunk, az is bérelt, két négyzetméternyi földszinti erkéllyel, késő délutáni napsütéssel, nagy fás parkkal, ahol sok a szúnyog.

Baj van a világgal... Vagy én tévedtem rossz helyre? Januárban szúnyogzizegésre ébredni... ... ... Elkalandoztam. :) A lényeg, hogy a helyzetünkön egyszerűen változtatnunk kell, és hogy a helyzetünk rendelkezzen kerttel is!

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu