2014. okt 29.

Cél: Álomfüzet

Cél: Álomfüzet

Hát elköltöztünk ugye. :) Beletört néhány körmöm, de túl vagyunk rajta. Még pakolni kell és szortírozni. De a nagy részén túl vagyunk. Eljött az idő, hogy félretegyünk, esküvőre, házra, álmainkra. Pontos stratégiánk még nincs, egyelőre csak brainstormingoltunk. Viszont lassan, hamarosan, össze kell állítanunk néhány dolgot: új időbeosztást, új feladat-felosztást ... és az Álomfüzetet.

Az Álomfüzet lényege, hogy legyen egy hely, ahol azok a dolgok, élmények, képességek és tárgyak (képei, leírásai) gyűlnek, melyeket el akarsz érni, meg akarsz élni, melyekhez érzelmek fűznek, el tudod képzelni, és ki is akarod próbálni. A haszna pedig, ami a legfontosabb: elővenni a nehéz napokon, átlapozgatni, újra és újra végiggondolni, és a segítségével feléleszteni a vágyat. Amikor úgy érzed, hogy már kiégtél, elfáradtál, legszívesebben feladnád: ebből erőt meríthetsz. A felbujtott vágy energiáját felhasználhatod ismételten olyan tevékenységek végzéséhez, melyekhez az imént semmi kedved nem volt, de mégis ezek azok, amelyek közelebb vihetnek céljaid megvalósításához.

2014-traveljournal.jpg

Álomfüzet kötelező és opcionális módjai:

  • Füzet: egy tényleges, üres füzet, vagy vastagabb minimum A5-ös jegyzetkönyv. Ez egy olyan segédeszköz, mely a legnagyobb hatást tudja ránk tenni. A dolgok majdnem teljes fizikai manifesztációja, amikor leírod bele a szavakat, vagy beleragasztasz egy újságkivágást, vagy egy kinyomtatott képet, esetleg magad rajzolod le, amit elképzeltél. Így aztán olyan erős impulzusokat küldesz az agyadnak, amelyekkel hatékonyan tudod inspirálni a füzetben szereplő dolgok megvalósítására.  A tényleges, valóságos füzet nem opcionálisan választható. Erre tényleg szükség van, és nagyon fontos, hogy sosem szabad hagyni, hogy elkallódjon.
  • E-mail: az email fiókodban tárolhatsz egy álomlevél folyamot, ahova linkeket, képeket illeszthetsz be, melyeket később majd kinyomtatsz a füzetedbe, ha választottál belőlük. Hátránya, hogy hamar alámerül a többi levél között.
  • Mappa: dedikált álommappák, akár kategorizálva, amelyek a fent említett funkción kívül a rendezést is elősegítik, ha látsz néhány jó ötletet, csak lemented a képeket, onnan már a nyomtatás is könnyebb. Hátránya, hogy ritkán tekint be azokba a mappákba az ember.
  • Pinterest: mindenféle boardokat lehet létrehozni, ahova szintén lehet gyűjtögetni a különféle mindenfélét, szintén könnyű kategorizálni, és bárhonnan elérhető. A böngészőbe könyvjelzőként is beilleszthető, így mindig szem előtt van.
  • Hűtő (vagy szekrénysor): ha a hűtő szem előtt van a lakásban, néhány fontosabb vagy sürgősebb elképzelést oda is kitapaszthatsz, így nap mint nap szembe találkozol azzal, amiért nap mint nap tenned kell. Ha nincs szem előtt a hűtő, ragaszthatod a céljaidat a szekrényedre is.
  • További, számodra kényelmes, könnyen használható és elérhető megoldás. Te mit használnál?

Nekünk jelenleg van egy álom-topicunk G-mailen, mindkettőnknek van a gépén saját gyűjtő mappa (igaz, Páromnak ez főleg gitárokat tartalmaz :D), illetve elindítottam 1-1 pinterest boardot is. Már csak az Álomfüzet vár megvalósításra, amit azért minél gondosabban tervezünk átgondolni és átélni. :)

Kép: independenttraveler.com

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

ajánló motiváció cél álomfüzet