2014. máj 09.

Ajánló: Gondolj merészet

Ajánló: Gondolj merészet

2014-gondolj_1.jpgMár-már el is felejtettem, mennyire jó is ez a könyv! Egyszer kölcsönadtam kölcsönadásra (mármint hogy ismerős az ismerősének), és nem került haza. Antikvárium.hu-n előjegyeztettem, és most már újra itt van nálam egy kötet, amit újra is olvastam végre.

David J. Schwartz - Gondolj merészet! Ez volt az első könyv, amit ilyen témában olvastam - és anno meglehetősen felkapcsolta a villanyt, és szembesültem vele mennyire nem így neveltek (vagy nem is neveltek), legalább is, a család nagy része. Így arra jöttem rá, hogy mivel az eddigi hozzáállásom, gondolkodásmódom, tanult vagy felvett módszereim nem értek el sikereket, talán ideje lenne megváltoztatnom az ebben a könyvben olvasható fajtára. Ennek hatására kezdtem el falni a további hasonló ajánlott könyveket, és fokozatosan javítani az élethez való hozzáállásomon és közérzetemen, míg egy egész szép fejlődési utat meg nem tettem - és haladok tovább, hogy még és mégjobb legyek, hogy ne csak normális, hanem kiemelkedő lehessek, illetve kiemelkedőek lehessünk! Rövid könyv, könnyen olvasható, lényegre törő, így olyanoknak is ajánlom szeretettel, akik nem szeretnek olvasni. Megéri, ha már 1%-nyit ki tudsz belőle venni és a javadra fordítani.

"— Tudja, csak egy dolgot kellene megtenniük az embereknek, és többé nem volna rám szükség.
— Mi ez a dolog? — kérdeztem kíváncsian.
— Megsemmisíteni a negatív gondolatokat, mielőtt lélekölő szörnyetegekké nőnék ki magukat."

Kép: Moly.hu

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

ajánló könyv motiváció