2014. máj 02.

Ajánló: Megtervezett közös élet

Ajánló: Megtervezett közös élet

csomagoljunk.huElőször is köszönöm a Barátnőmnek, hogy mindig megihlet - ő a múzsám! :D

Szóval nem volt az olyan rég, hogy Párommal összeköltöztünk, de (majdnem) két év szinte már nosztalgikus élmény nekünk... Na, próbáljunk csak visszaemlékezni! :D

Mindig úgy voltam, hogy amint befejezem a sulit, jön a meló, én megpattanok otthonról, hogy ne legyek többé senkinek a terhére. Ha ezt valakivel együtt sikerül eszközölni, az csak még jobb. Így is lett. Kaptam a határozott terveimhez határozott partnert is! :)

De mi előzte meg az összeköltözést? Még csak épp hogy felmerült a gondolat, és még csak tervben volt a fizetésem, hogy mennyit fogok kérni, már elkezdtük lefektetni a játékszabályokat. Azaz: kinek mi a feladata a háztartásban és kinek a pénzét mire költjük és hogyan. Gondolok itt arra, hogy kinek a felelőssége a mosogatás, a zuhanyfülke, a porszívózás, a főzés ... - illetve ebből a fizuból megy a kajaköltség, abból a rezsi és az albérlet (vagy csak a fele), stb.. Mi első perctől közös kasszán gondolkodtunk, bár eleinte próbáltuk a kötelezőségeket egyenlő arányban megosztani.

Ezekben érdemes előre megállapodni és betartani, illetve időnként felülvizsgálni és javítgatni, módosítani, tökéletesíteni, főleg, ha új élethelyzet áll fenn (több (kiegészítő) munka, több/kevesebb fizetés). Így válik egymást kiegészítő csapatmunkává a közös élet, világos, letisztázott vállalásokkal és felelősségekkel - hasonlóról ír céges és otthoni szinten is Stephen Covey A kiemelkedően sikeres emberek hét szokása című könyvében.

A pénzügyeinket már felülvizsgáltuk, most a hosszú hétvégén pedig további vizsgálatokat teszünk és újratervezünk még néhány dolgot. Ha minden jól megy, augusztusra vagy szeptemberre jöhet a következő alkalom! :) Az élet az állandó fejlődésről szól, a siker pedig nem cél, hanem folyamat. Közhelyek, de milyen igazak! ;)

Kép: csomagoljunk.hu

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

ajánló praktikus kész cél önfejlesztés