Évekkel ez előtt történt, a piros metrón, suliidőben. Felszálltam, beálltam a szemben lévő ajtóba, valamin nagyon gondolkodtam, és zakatoltam a Batyi felé. Felszállt egy szemüveges srác, egyik kezében virágos képeslapok, másikban egy műanyag pohár, nyakában tábla: "Beteg fiú vagyok, műtétre gyűjtök". Emberek egy része rá se nézett, de néhányan ejtettek pár forintot a poharába. Sántikálva odaért hozzám. "Sajnos nincs nálam semmi" - mondtam, és ez úgy is volt. Akkoriban ritkán volt még apróm is, otthonról hozott szendvics volt a reggelim, ebédem és vacsorám is. Ha mégis volt valami, abból ettem havi néhányszor főtt kaját a sulihoz közeli kínaiban. Ő csak annyit mondott: "Szép vagy". És akkor szóhoz se jutottam, próbáltam kinyőgni egy köszönömöt, de alig sikerült. "Tényleg... nagyon szép vagy." - és továbbment...

Nem tudom, miért mondta, talán, hogy hatással legyen rám, és mégis csak adjak neki valamit, és valószínűleg más fiatal lányoknak is ezt mondja, talán ez a marketing módszere - nem tudom, nem ismerem. De nyilván tetszik neki egy-egy lány, hiszen mégis csak pasi. És én naiv vagyok: mindenkiről a legjobbat feltételezem. Milyen érdekes, hogy az ad, akinek a leginkább nincs miből. Mert akinek pénze nincs, még mindig tud adni néhány kedves szót a másiknak. Pedig nem volt rajtam semmi extra, csak a kockás kalapom, a kopott bőrdzsekim és a farmerom. És mégis, szerinte szép voltam, annak ellenére, hogy nem adtam semmit.

Most a kék metrón csoszogott. Azóta is gyűjt. Odaszóltam Páromnak:
- Van apród?
- Miért?
- Ez a srác egyszer azt mondta nekem, hogy szép vagyok, pedig nem volt nálam semmi.

Párom gondolkodás nélkül a kezembe nyomott 140 Forintot. Én pedig gondolkodás nélkül a srác poharába ejtettem azt. És ő csak szótlanul leszállt. Én pedig remélem, és kívánom neki, egyszer érje el a célját, hogy ő is boldogan élhessen úgy, ahogy szeretne, egy lánnyal, akit szépnek lát.

Kép: pixabay

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu