2015. júl 27.

Kész: Esküvő

Kész: Esküvő

Ígértem a Facebookon, hogy beszámolok az esküvőről. Nagyon nehéz ezt a napot, és a nappal kapcsolatos érzéseket szavakba önteni - attól, hogy néha előtör belőlem a közlésvágy, nem tartom magam (jó) írónak. Biztos eszembe fog majd még jutni néhány dolog, amit későbbi bejegyzésekben írok meg. Sűrű esemény- és érzelemdús nap volt. De azért most megpróbálom összeszedni a lényeget:

2015-eskuvo.jpg

Reggel felkeltünk, sminket rittyentettem, közben Anyu is megérkezett, megcsináltuk a hajamat, sminkelt ő is, sminkfixálóztunk, majd felöltöztetett és menünk a fotózás helyszínére, mely végül az Iskola lett. Míg mi pózoltunk, anyu feldíszítette a kocsiját.

Ezek után átautókáztunk a "tett helyszínére" (közben egy kis The Gentle Stormot hallgattunk), a 9. kerületi házasságkötő terembe, ahol egybehangzó igennel feleltünk és aláírtuk, hogy házastársak akarunk lenni. A nagy melegre és szikrázó napsütésre való tekintettel végül nem itt csoportképeztünk.

A Zilához megérkezve fotózkodtunk az udvarban, majd mindenki elfoglalta a helyét és megkezdtük az ünnepi ebédet. Ízre és mennyiségre nem volt panasz. Barátnőimmel a kedvenc koktélomat, a Testa Rossát iszogattuk, és a barátaim itt leptek meg minket azzal a nagyszerű és megható ajándékkal, amit már említettem a Facebookon is. ♥ Közben kialakult egy zivatar és eleredt az eső, de mire végeztünk a tortával is, már újra kisütött a nap.

2015-mieskuvonk.jpg

A torta esetén ragaszkodtam hozzá, hogy ne legyen rajta semmiféle máz, nézzenek ki ezek a csodák úgy, ahogy ki szoktak nézni, a Zila-torta legyen felismerhetően Zila-torta, mert így szeretjük őket. ♥

Este átöltöztünk, majd átrohantunk az esti helyszínre, a Maros Moziba, ahol a zenekart és a koncertet előkészítettük. Először mi játszottunk egy duót párommal (az első tánc helyett első zenélés címszó alatt), majd zenészbarátainkkal kiegészülve még néhány dalt, ezek után pedig átvette a terepet a Sweet Nothings zenekar, akik remek tánczenét szolgátattak a táncoslábú vendégeinknek.

Éhes barátainkat pörkölt, hidegtál és sütike várta, szomjas barátainkat kézműves csapolt sörök, egri borok, szóda és házipálinka. Én egész este csapvizet ittam, mégis úgy berúgtam, hogy magam is csodálkozom. :D De nagyon jól esett! :)

Megosztom néhány tapasztalatomat:
- Oké, hogy bejártam a cipőt, de állni hosszútávon azért megint más, mint menni. :D
- Basszus, keljetek egy órával korábban, mint tervezitek, mert megcsúszni bármivel lehet, nekem kimaradt a reggeli, a korpovit kekszből meg hiányzott valami, ami éppen kellett volna a szervezetemnek, így volt 5 perc, amíg ment a hangyaháború, és kerestem a vérnyomásom/vércukrom...
- Olyan csengőhangot állítsatok be ébresztőnek, amit biztosan le tud játszani a teló (és halljátok rendesen), mert pl. anyu elaludt. :D
- Írjatok listát, és írjatok arról is listát, aminek szerepelnie kell a listán: a 96-os aszút elfelejtettük vinni az étterembe... :D

Minden más tökéletes volt, örömmel és boldogsággal gondolok vissza erre a napra. ♥ Kívánom mindenkinek, aki esküvőszervezésbe kezd, hogy ugyanilyen elégedett legyen a végeredménnyel, és sok-sok boldogságot!

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

zene esküvő kész