2014. már 06.

Cél: ...ha rám szakadna a lottó ötös?

Cél: ...ha rám szakadna a lottó ötös?

2014-penz.jpgElőször is, felmondanék, és sürgősen kell egy cég, jó széles tevékenységi körrel. Az elsők között kifizetném önmagam, ahogy Kiyosaki is javasolja: megvenném a szentendrei álomtelket, amit kinéztünk magunknak, ráhúznánk az álomházat, amelynek alacsony fenntartási költségei lennének. Mivel lenne időm, mert már nem nyolcórázom, többet tudnék az egészségmegőrzéssel, állóképességgel is foglalkozni. Hamarosan vennék néhány "big deal"-t (a kifejezés a Kiyosaki-féle Cashflow játék angol változatából van), például lakásokat, illetve egy megfelelő helyen egy megfelelő pincerendszert Pesten, ahol próbatermeket alakítanék ki, és egy kis klubtermet, időnkénti zártkörű rendezvényekhez (pl. a próbatermekben próbáló zenekaroknak egy kis helyi fellépési lehetőség stb.). Nekilátnánk a zenéinknek, felbérelnénk zenészeket lektornak, és talán koncertezni is. Még mindig nem aggódom, mert a lottó ötös még továbbra is biztosít tartalékokat, míg ezek üzlet beindulnak. Hogy részvényeket vennék-e? Erre és további hasonló kérdésekre (pl. beszállni vállalkozásba társtulajdonosként, stb.) a válaszért már inkább megfelelő 2014-buddha.jpgtanácsadóktól kérnék konzultációt. És persze olykor-olykor elmennék néhány körútra, Peru, Kína, Kenya, stb., a lottó ötöshöz képest ez igazán csekély összeg. De adakoznék is, utánajárnék bizonyos segélyszervezetek tevékenységének. Támogatnék néhány különleges iskolát is, mert pl. elég megrázó hír volt számomra néhány éve, hogy a Külvárosi Tankört bezárták. Természetesen mindezt úgy, tervezetten, hogy a tartalékok kitartsanak az üzletek elvárt jövedelmezőségéig. ... Például.


Te mire költenéd a lottó-milliárdot?

De azt kell, hogy mondjam, annak nagyobb az esélye, hogy mindezt lottó ötös nélkül, önerőből valósítsuk meg, minthogy lottót nyerjünk. Úgyhogy rajta vagyunk az ügyön! Mire elérjük, érdemesek is leszünk rá, a pénzre és az azzal járó felelősségre is, persze úgy, hogy nem lesz szükségünk testőrségre. :)

Képek: pixabay

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

pénz motiváció cél