2015. dec 30.

Ünnep: 2015, a Zene éve - és Vigyázz! Kész! Posztolj!

Ünnep: 2015, a Zene éve - és Vigyázz! Kész! Posztolj!

Ez az év a zenéről szólt - és milyen nagyszerű év volt! ♪♫♪

Ezzel a kis visszaemlékezéssel búcsúzom 2015-től. A bejegyzés vége felé egy-egy dalt is meghallgathattok tőlünk. :) (Összekapcsoltam a VKP-val, mert a bejegyzést már hamarabb megírtam, minthogy Szilvi megküldte az évzáró feladatot: "Ilyen volt 2015".)

Kezdtük egy álom megvalósításával, amikor Arjen Lucassen mester jött el Magyarországra akusztikusan Annekével, és csurig megtöltötte a Planetáriumot, hogy pótszékezni kellett. Az év egyik legcsodálatosabb koncertje volt, és témábavágóbb helyszínt nem is találhattak volna. Erre bizonyíték, amikor Arjen mondta, hogy ő egy alien, az utána következő dal alatt pedig egy kis ufót vetítettek fölé. Ő ezt nem is vette észre, és szegény nem értette, mit kuncog a közönség, utólag mesélte el neki a rajongótábor. Tátott szájjal csodálta az "eget" akkor is, amikor csillagokat vetítettek. :)

Aztán végre eljutottunk a Dobosok Farsangjára is (eddig mindig közbe jött valami), ahol sok érdekességet láthattunk, többek között Endre e-nerd ütős-űrhajóját.

Majd a Special Providence tartott lemezbemutató koncertet a Dürerben. Aztán az Age of Nemesis muzsikált egy nagyot a Club 202-ben. Májusban végre eljutottunk a Hangfesztiválra is, ahol énektanáromék is zenéltek (The Acoustic Loops) és a Cimbaliband is.

A Barba Negra Track-en egy remek European Mantra koncertet hallgathattunk meg egy dolgos hétköznap után. Részt vettünk a Kórusok Éjszakáján is, aztán a régi zeneiskolám operastúdiójának előadásán, a Figaro házasságán.

Június végén még egy tökéletes Toto koncert várt ránk. Júliusban a Dream Theater szervezett egy esti fesztivált a Kamelottal és a Special Providence-szel, majd egy "zene" témájú esküvőn összeházasodtunk, in the name of music.

Közvetlenül utána végre a Gitármánia Táborba is eljutottunk, ahol csörömpöltünk rendesen. :)  Szeptemberben elutaztunk Hollandiába, ahol megtekinthettük az egyedülálló The Theater Equation előadást és részt vettünk életünk első VIP találkozóján.

A következő hétvégén ismét egy Age of Nemesis koncerten (szombat) és egy Alapi Power Trión (vasárnap) vettünk részt. Majd a rá következő hétvégén a Syma csarnokban rendezték meg a Budapest Music Expót, ahol mikrofont és füldugót is nyertünk. :D Az arra következő hétvégén pedig Joe Satriani adott koncertet a Kongresszusi központban.

Az Orphaned Land akusztikus koncertje is említésre méltó volt, Chen Balbus gitáros kettősponthárom (:3) fejjel gitározta végig az egészet. A koncert előtt a meghívott kórusénekesek (Stimmgewalt) néhány acapella dalt adtak elő. Anneke a Delain előzenekaraként érkezett vissza hozzánk a The Gentle Storm (szintén Arjen zenei projektje) zenekarral. Majd egy European Mantra koncert volt a Gödörben, szokásosan meglepetésszerű őrülettel. A Special Providence pedig egy nagy évzáró koncerttel lepte meg hazai rajongóit a Müpában.

És még sok más koncert is volt, amelyekre ilyen-olyan okokból nem jutottunk el, de biztos azok is nagyszerűek voltak!

Továbbá felvettük az éneksuliban az első stúdióvizsgámat, illetve (ahogy a Facebookon is említettem) Oroszlán jelentkezett a Jónás Tamás gitárversenyre, melyre én is beküldtem egy bónuszvideót. Az igyekezetemet pedig Tamás azzal díjazta, hogy a díjkiosztón elénekelhettem a "nevezésemet". :)

2015-jonastamas.jpg

Szóval, úgy gondolom, méltán nevezhetjük a 2015-ös évet a Zene évének. Köszönöm! ♥ Hogy a 2016 milyen év lesz, nem tudom. Talán a Felkészülés éve. ;)  Boldog új évet mindenkinek! A ti évetek hogyan telt?

2015-vkp2.jpg

Kép: gitarverseny.wordpress.com

A többiek éve:

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: http://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

zene ajánló ünnep