2014. nov 28.

Ajánló: Nem!

Ajánló: Nem!

Nemet kell mondanunk néha. Muszáj. Pedig olykor minden porcikánk küzd ellene. Mégis, néha nemet kell mondani.

2014-say-no.jpg

Mondj nemet, ha úgy érzed, túlvállaltad magad!

Sokszor megeshet velünk, hogy szeretünk embereket, szívesen töltjük velük az időnket, szívesen veszünk részt a velük kapcsolatos elfoglaltságokon, vagy szeretünk csinálni valamit, de mégis, amikor ezzel foglalkozunk, fáradtnak érezzük magunkat, és néha azt kívánjuk, bár ez az egész ne lenne. Imádjuk, mégis nyűgnek érezzük. Nemrég mondtam le egy kórust, mert bár jó a társaság, a kezdeményezés, és szeretek énekelni - úgy éreztem magam minden próbán, hogy majd' elalszom, későn érek haza, nyűgös vagyok, másnap pedig dekoncentrált a munkában. Bár nehéz volt meghoznom ezt a döntést, mégis nemet kellett rá mondanom, és hiányzik, de tudom hogy jobb így, minthogy takarék lángon duzzogjak a próbákon a fáradtságtól. (Igaz, most a karácsonyi műsorhoz megkérdezték, van-e kedvem beszállni, és hát... természetesen van... :D ) De ha eljön egy olyan idő, hogy közelebb lakom, vagy nem kell ilyen korán kezdeni másnap a munkát, újra beszállok hosszútávon a játékba. Viszont néha muszáj szortíroznunk az elfoglaltságaink közül, fel kell állítani a prioritás rangsort. Főleg ha az embert sok minden érdekli, nehéz a döntés. De dönteni kell, hogy hol a határ.

Mondj nemet, ha úgy érzed, nem kerül vissza hozzád az a pénz, ha kölcsönadod!

Láttunk már ilyet. Elsőre azt mondja, majd megadom. Aztán még egyszer kölcsönkér, hogy majd együtt adja meg. Majd még egyszer és még egyszer. A tartozás halmozódik, Te pedig hiába toporzékolsz, semmit sem ér. Válogasd meg, kinek adsz kölcsön, és maximum mennyit! Ne hagyd, hogy kihasználjanak. Akár időben, akár pénzben. Hiába sajnálod az illetőt, ha Téged gyengít. Meg kell húzni a határt, és nemet kell mondani, bármilyen jó barát, vagy akármilyen szerencsétlen az illető. Adakozni jó dolog, de először mindenkinek magát kell megmentenie. Nyugodtan mondj nemet!

Mondj nemet bizonyos dolgok megvásárlására!

Egy-két tábla csokoládé, egy kecsegtető ruhadarab, egy picivel halványabb árnyalatú újabb barna cipő, egy csini virágos kis fülbevaló, és végül egy kiürült pénztárca. Nekem is nehéz erre odafigyelni (egy különleges mintájú textil, egy lenyűgöző kreatív alapanyag az aktuális hobbimhoz...), és csak úgy röpülnek el a fillérek a bankszámláról, mint a költöző madarak ősszel. Meg kell tanulnunk felismerni, melyek azok a dolgok, amelyekre tényleg szükségünk van. El kell tudnunk képzelni az életünket a hiányukkal és meglétükkel. Kibírjuk nélküle? Természetesen néha megengedhetünk magunknak egy kis luxust, de tisztában kell lennünk annak mértékével a pénztárcánk kapacitásának függvényében. (Ebben remekül tudnak segíteni a Cashflow 101 társasjáték "Kacatok" című kártyalapjai.)

2014-buy.jpg.jpg
Mondj nemet az egészségtelen dolgokra!

Továbbá tisztában kell lennünk egészségi állapotunkkal is. Talán ez az egyik legnehezebb. Hiszen mindenki tudja, hogy ezek egészségtelen, káros dolgok - akár a cigaretta vagy a sok édesség, akár az, hogy autóba ülök, pedig épp sétálhatnék is -, mégis mindig találunk kifogást rá, miért éppen így cselekszünk. Miért nem kerekedünk felül magunkon, miért nem vagyunk erősebbek és okosabbak a szokásainknál, miért nem mozdulunk ki a kényelmi zónánkból? Hiszen egy mondás szerint a csodák a kényelmi zónán kívül történnek.

De nem csak fizikai egészség létezik. Nem rég voltunk egy rendezvényen, ahol feltűnt egy régi ismerős. Nem beszélgettünk sokat korábban, de mégis összeszedtem minden bátorságomat, és egy kupacba kotortam az összes 1%-nyi szangvinikusságomat, odaléptem hozzá, köszöntem és gratuláltam az előadásához. Ha a kényelmi zónámban maradtam volna, akkor valószínűleg úgy álltam volna az ismerőseim között, hogy véletlenül se látszódjak ki közülük, nehogy észrevegyen más. De inkább megembereltem magam, és nemet mondtam az egészségtelen rejtőzködésre, és szerintem a másiknak is okoztam ezzel pár kellemes pillanatot! :)

Szerintetek mire kell még nemet mondani?

2014-sayno.png

Képek: talkingtonelly.com, nemi-rocks.tumblr.com, keepcalmandposters.com

A blog elköltözött! Itt megtalálod a legújabb bejegyzéseket: https://megvalositas-alatt.hu

Szólj hozzá

ajánló egészség spórolás folyamat lelki őszinteség önfejlesztés Nemi